Emlékgyűjtés
Tisztelt Szolnokiak! Kedves Diákok!
2016-ban ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját. Ezen alkalomból a szolnoki közgyűjtemények – a Damjanich János Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára és a Verseghy Ferenc Könyvtár – az évforduló lehetőségeit felhasználva megpróbálják településünk forradalmi emlékeinek minél teljesebb körét összegyűjteni, megörökíteni, az utókorra hagyományozni.
1956-ot követően nem volt lehetőség arra, hogy a forradalom és szabadságharc relikviáit, emléktárgyait vagy akárcsak kordokumentumait is közgyűjteménybe helyezzék. A szolnoki családok, az események résztvevői, kortársai azonban megőrizték az akkor keletkezett fotókat, leveleket, hirdetményeket, újságokat, röplapokat, s az akkori történetek is családon belül szájról szájra hagyományozódtak. Gyűjteményeink arra tennének idén kísérletet, hogy ezeket a családi relikviákat, családi történeteket, városi/megyei történelemmé kovácsolják össze.
Felhívásunkban arra buzdítunk mindenkit, hogy a környezetében, családon belül, az idősebb generációknál érdeklődjön az 56-os események iránt. Amennyiben fennmaradtak a korszakból tárgyi emlékek, fotók, ezek bemutatásával, fölgyűjtésével a városlakók, a Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek is hozzájárulnának ahhoz, hogy az események mind teljesebb rekonstruálása a városi közgyűjteményekben lehetővé váljék.
Intézményeink felkészültek arra, hogy ha a család nem kíván megválni a már 60 éve őrizgetett kedves tárgytól, szeretett fényképtől, a családi legendárium fontos forrásától, a közgyűjtemények a behozott tárgyakat korszerűen digitalizálva a relikviát az eredeti tulajdonosának juttatják vissza.
Kedves Diákok!
A XX. századi magyar történelemnek a világháborúk mellett egyik legmeghatározóbb pillanata az 1956-os forradalom és szabadságharc volt. Kutatásoddal, együttműködéseddel járulj Te is hozzá, hogy ezen eseménynek mind teljesebb és mind hitelesebb feldolgozása lehetővé váljon, hogy a családod által megőrzött tárgyak, relikviák, fotók beépülhessenek a város történetébe és a nemzet históriájába.
Kellő számú érdeklődés és forrás beérkezése esetén a szervezők nemcsak elektronikus felületen, de akár kamarakiállítás formájában is készülnek ezen 2016-ban előkerült leletek nagyközönség számára történő bemutatására, illetve amennyiben hozzájárultok, a tárgyak illetve műtárgymásolatok leltározásánál a gyűjtő valamint a forrás megjelölésénél a Ti nevetek és szerepetek is megjelenne. A közgyűjtemények azt tervezik, hogy színvonalas anyag beérkezése esetén az értékesebb és eddig ismeretlen források beszolgáltatói könyv és tárgyjutalomban részesülnek.
A szolnoki közgyűjtemények 2016. december 31-ig várják az 1956-os forradalom és szabadságharc dokumentumait, relikviáit.
Kapcsolattartók közgyűjteményenként és elérhetőségeik:
Damjanich János Múzeum
5000 Szolnok, Kossuth tér 4.
56/421-602
Kapcsolattartó: Gulyás Katalin
Email: gkata@djm.hu
Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára
5000 Szolnok, Pozsonyi út 40-42.
56/421-404
Kapcsolattartó: Dr. Cseh Géza
Email: cseh.geza@mnl.gov.hu
Verseghy Ferenc Könyvtár
5000 Szolnok, Kossuth tér 2.
56/510-110
Kapcsolattartó: Károly Nóra
Email: digitalizalas@vfmk.hu
Tisztelettel:
A szolnoki közgyűjtemények munkatársai
A kiírás letölthető ⇒ INNEN ⇐
Vélemény, hozzászólás?